Elfelejtett azonosító

Kezdőlap

Keresés az oldalon

Nagyrév képviselő testülete

Nagyrév

Weboldal

Nagyrév a Tisza bal parti magas peremén fekvő település. Neve az egykori legnagyobb tiszai átkelőhelyet jelenti.
Vize a Tisza, és a cibakházi Holt-Tisza levágott kanyarulata, amely Jász-Nagykun-Szolnok megyében az egyik legnagyobb, és a „nádbokrai” miatt Európában is egyedülálló holtág, mely 16 km-es hosszával Európa egyik leghosszabb holtága. Nádasvilága szintén páratlan, hiszen a nád körkörös telepekben, bokorszerűen nő.
A községet átszeli az úgynevezett Tatár-árok, a Holt-Tiszától a Tiszáig húzódó árok, amelyet a tatárok ellen védekező lakosság ásott ki, hogy megvédje a települést.

Védett természeti értékeik egyike, csak a település határában növő, eddig azonosítatlan liliomfaj, valamint az egyik vadon élő nagyon ritka madár, a túzok.

A településen – földrajzi elhelyezkedése miatt – a minden évben elkápráztató tiszavirágzás teljes pompájában látható. A 2005-ös évben ez a páratlan és egyedülálló természeti jelenség megfigyelhető volt a Holt-Tiszán is.

A falu külterületén 3 kunhalom található, mely szintén a védett természeti értékek közé tartozik.



A múlt század óta ismert a Nagyrév-Zsidóhalom nevű bronzkori tell település, amely névadója lett egy régészeti kultúrának (nagyrévi kultúra). A falu a török kiverésével kapcsolatos hadvonulások során elpusztult, majd 1704-ben a rác betörés miatt meghiúsult újratelepítés után a régi lakók tértek vissza, hogy lakóhelyüket újraépítsék Harangi János segédletével 1712-ben. Nagyrév egyházi életéről a XVII. század közepétől rendelkezünk adatokkal. A református papok 1659-től folyamatosan működnek a községben a török kiűzéséig. Majd a kuruc idők elmúlásával indul meg újra az egyházi élet, majd 1721-től ismét jó tehetségű papok sikerrel fejlesztették az egyházi életet. A második templomunk 1853-ban épült, amely a 2000. évi árvíz utáni felújítások után ma is áll. 1848-ban ismét a had színtere lett, amikor Windischgratz a sárszegi rétről lőni kezdte a Tisza hídját. A XVIII. század második felében Nagyrév és Kécske földesurai és jobbágysága Mária Teréziától engedélyt kapott a nagymúltú rév újraindítására, amely a XX. században sokáig nem üzemelt, majd a település önkormányzata 1999-ben újraindította.

Nagyrév címere az egykori bélyegzőlenyomat alapján készült, benne két kecsege és a rév szimbóluma található.

A település egyik látványossága az 1993-ban épült, az országban szinte egyedülálló építészeti megoldással épült általános iskola.
falu hírnevét öregbíti a Tiszavirág néptánccsoport, amely Kiss Péterné szakmai vezetésével alakult
meg 2002-ben a település lelkes asszonyaiból. Azóta számos községi és országos
rendezvényen, tánctalálkozón vettek és vesznek részt.
Adatvédelmi elvek | Moderálási elvek | Rendszerismertető | Impresszum | Kapcsolat | Created by Art Legion
Page load time: 0.616059 | Megtekintett oldalak száma: 118